Oroszország a közelmúltban tartotta a hidegháború óta az egyik legnagyobb „hadgyakorlatot” nyugati határain. A gyakorlaton a nemrégiben Ukrajnában alkalmazott harci forgatókönyveket gyakorolták, és tesztelték a fehérorosz hadsereg és az orosz erők kompatibilitását.
Lengyelország, Ukrajna és a balti államok politikusai agresszívnak ítélték a gyakorlatot, mivel bizalmatlanok a Kremllel szemben, és tartanak a térség esetleges biztonsági fenyegetéseitől. A gyakorlatot arra használták, hogy igazolják országaik folyamatban lévő „társadalmi militarizálását”.
Ez lényegében az önkéntes védelmi szervezetek állami támogatásának vagy lelkesedésének növekedését jelenti, amelyek néha fegyveresek, elkötelezettek a „nemzeti ügyek” mellett, és gyakran a jobboldali politikai szervezetekhez kötődnek.
De vajon az „orosz fenyegetés” az egyetlen ok, amiért a régió jobboldali politikusai militarizálni akarják társadalmukat?
Az 1989 utáni, a liberális demokráciára való áttéréssel és a NATO-csatlakozással Közép-Európa fokozatos társadalmi demilitarizációs folyamatot indított el a polgári államok nyugati modellje felé. Lassan, de folyamatosan csökkentették a hadseregek méretét és professzionalizálták őket.
Az utóbbi években azonban az államiság és az állampolgárság ezen modellje komoly kihívást kapott Közép-Európában.
A régióban jelentősen megnőtt az alulról szerveződő félkatonai szereplők száma és láthatósága, a bolgár és magyar menekültellenes polgárőröktől kezdve a szlovákiai és csehországi Kreml-barát milíciákon át a balti államokban és Lengyelországban a fegyveres erőkkel együttműködő civil komponensekig. Lengyelország 2019-ig 53 000 embert képez ki a Területi Védelmi Erők számára, amely a hadsereg új, önkéntes szegmense, amely teljes egészében helyi polgárokból áll – sokan közülük a már létező félkatonai csoportok tagjai.A félkatonai szektor normalizálása együtt jár a katonai értékek és gyakorlatok mindennapi életbe való átültetésével. Lengyelországban például a történelemtanítás egyre inkább a katonai események köré összpontosul. A második világháborús témájú ruhák és kiegészítők is egyre népszerűbbek, és a családok gyakran vesznek részt katonai témájú piknikeken, ahol lőtereket és fegyverbemutatókat tartanak. A katonai egyenruhák láthatósága a közszférában is nőtt. Észtországban eközben az emberek önkéntes félkatonai csoportok hétvégi kiképzéseire jelentkeznek.
Ez az ideológiai váltás nagyon világossá vált, amikor Antoni Macierewicz lengyel védelmi miniszter megjelent egy gyermekeknek szóló reggeli televíziós műsorban. Egy csapat fiatal között ülve, egy tál katonai borsópörkölt mellett, a szuverenitásért folytatott harc fontosságáról beszélt a gyerekeknek.
A gyerekeknek a magyar kormánypárt, a FIDESZ is udvarol. Tisztségviselői jelenleg széleskörű hazafias és nemzetvédelmi programot hajtanak végre, amely már az óvodában elkezdődik. Fontolgatják, hogy az iskolákban lövészetet és katonai kiképzést is indítanak. Simicskó István magyar honvédelmi miniszter észt és lengyel kollégái nyomdokain haladva az önkéntes területvédelmi erőket méltatta. Támogatja azt az elképzelést is, hogy a katonai ismeretek népszerűsítése érdekében minden megyében állami tulajdonú lőtereket építsenek.
A militarizált kormányzás felé
A militarizált kormányzás felé A közép-európai vezetők szerint társadalmuknak fel kell készülnie a menekült-, terrorista- és ukrán válság okozta kihívásokra. A széles körű társadalmi militarizáció mégis aggodalmat keltett mind a katonai tisztviselők, mind a civil társadalom körében. Sokan úgy látják, hogy ez a régióban zajló illiberális politikai átalakulás része, amelynek célja egy olyan alternatív kormányzási modell népszerűsítése, amely a demokratikus eljárásokat – mint a többpártrendszer és az általános választások – az emberi jogok és a hatalom alkotmányos korlátainak figyelmen kívül hagyásával ötvözi. Lengyelországban és Magyarországon a civil társadalom aktivistáit ellenségnek és nemzeti árulónak állítják be. A vélt fenyegetésekkel szemben rendkívüli intézkedések is alkalmazandók, például az aktivisták és az újságírók egyre gyakrabban szembesülnek pénzbüntetésekkel, sőt közvetlen erőszakkal is.
Megmenthető-e a polgári állam?
2012-ben, amikor az Európai Unió megkapta a Nobel-békedíjat „a béke és a megbékélés előmozdításáért” a kontinensen, a katonai erőszak nélküli jövő reménye ébredt fel. Ma azonban Közép-Európában a polgári állam reszket.
Az objektív biztonsági kihívások, mint a terrorfenyegetettség vagy a Kreml szuperhatalmi törekvései minden bizonnyal szerepet játszanak a nacionalista militarizmus erősödésében. De a militarizált kormányzati és állampolgári modell nyilvános vonzerejének legalább annyira köze van az 1989 utáni átmenet súlyos társadalmi költségeihez és be nem váltott ígéreteihez.
Ezért az európai polgári államok megmentése érdekében a pártolóknak komolyan kell venniük a militarista érzelmeket tápláló okokat. Az egyik ilyen ok az egyének beteljesületlen igénye a biztonság, a jólét és a felfelé irányuló mobilitás iránt. A másik ok a kirekesztettség érzése és a gazdasági jövőjük feletti kontroll megfosztása. Ha ezeket a nagyon is valós problémákat nem kezelik progresszív módon, a nacionalista militarizmus továbbra is legitim válasznak fog tűnni.
