PILISBOROSJENŐI HÍRMONDÓ
online

Elköszönő szép üzenet...

 

Kedves Olvasók!

Sokszor volt szerencsém Önöket így megszólítani, mióta a Hírmondó szerkesztésére méltónak találtak Szegedi Róbert, Küller János polgármester urak és testületeik, de legfőképpen Önök az újság Olvasói, falunk lakói. Voltak nehéz időszakok az újság fennállása alatt, mikor nem volt módom szeretett feladatommal foglalkozni, és Önöket szolgálni, mivel akkor más szelek fújtak….  Most is egy hasonló időszak következik, mely eljövetelével úgy érzem nem tudnám feladatomat az Önök érdekében 100 százalékon végezni. Persze, botorság lenne kijelenteni, hogy ez bármikor is sikerült volna, de a célom, célunk ez volt.  Fentiek részben indoklásként írtam, mivel 2019. október 16-i hatállyal megbízatásomról a mai napon lemondtam.

Kérem, búcsú írásként engedjenek meg nekem egy kis történelmi visszatekintést.

Már a Hírmondó megszületésénél is volt szerencsém jelen lenni és szerkesztésében tevékeny módon részt venni. Szegedi Róbert polgármester úr és akkori testülete indította el a lapot, még a 90-es évek közepén. Szegedi Katalin tervezte a lap első fejlécét. Ez a művészeti alkotás 2010-ig fémjelezte a lapot, megadta stílusát. Ekkor még fekete-fehér volt a kiadvány és a költségek alacsonyabb szintje okán még havonta meg lehetett jelentetni.

2002-től 2006-ig más vette át a lap szerkesztését. Erről az időszakról ezen felületen nem kívánok nyilatkozni.

2006-tól négy évig ismét én szerkeszthettem a lapot, akkor képviselőként. Szép időszak volt!

2010-től ismét más kapott megbízást a szerkesztésre. Az akkori polgármester és testülete „színesre” váltott és elhagyták a lap hagyományos fejlécét. Ez az időszak kb. két évig tartott. A költségek magas szintje és az anyagi források kiapadása után 2012-ben (a lemondások okán belépő új képviselőként) újra megbízást kaptam a lap szerkesztésére. Mivel nem tehettünk mást, azt a döntést hoztuk, hogy vissza kell térni a fekete-fehér kiadásra és a két havonkénti megjelenést kell alkalmazni. Később, mikor -a most távozó testület erőfeszítéseinek és döntésének köszönhetően- lehetőség nyílt rá, újra színesben jelent meg a lap.  A tavalyi külcsín frissítés óta abban a formában kerül az Önök postaládájába a Hírmondó, ahogy a legutóbbi szám is. A lap új, szép kinézete ifj. Kónya Gábor úrnak köszönhető. A színes kiadás magas költségei miatt továbbra is nagyjából kéthavonta jelent meg a lap. Később a testület hozzájárult a Hírmondó újság weboldalának 2015. májusától történő elindításához. Azóta segíti Önöket ez a - részemről pluszként vállalt, de nagy örömmel végzett, folyamatos munkával „üzemeltetett”- internetes orgánum az információkhoz való hozzájutásban.

Köszönöm mindenki segítségét, aki a lap és az online oldal létrehozásában, működtetésében valaha is a segítségemre volt. Ezen belül azon testületek, polgármesterek szíves támogatását is köszönöm, melyek idején volt szerencsém szerkeszteni a Hírmondót.

Külön köszönetem fejezem ki Kónya Gábor úrnak, a több, mint egy évtizedes támogatást, melyet személyében és falunkban működő nyomdája által nyújtott a lap megjelenéséhez.

Köszönöm az intézmények, társ-szervek vezetőinek, dolgozóinak, a hivatal munkatársainak segítőkész hozzáállását. Köszönöm a társadalmi és egyéb egyesületek tagjainak, vezetőinek közreműködését a lap kiadásában.

Bízom abban, hogy a következő időszakban még magasabb szinten fogják Önöket tájékoztatni. Erre garancia lehet az új testület velem és a most távozó testülettel szembeni múltbeli elvárásai. Remélem, hogy még az ezeket az elvárásokat is meghaladó szinten működik majd falunkban a nyilvánosság.

 

Üdvözlettel!

Windisch László

Főszerkesztő

Pilisborosjenő, 2019. október 15.

 

 

Clone

 

Copyright © 2015 Pilisborosjenő Község Önkormányzata  |  Adatvédelmi nyilatkozat  |  Készítette: More!