PILISBOROSJENŐI HÍRMONDÓ
online

Elhunyt Kovács Ádám

 

 

Kedves Olvasók! A Tovább feliratra kattintva érhetik el Pálinkás Miklós bűcsuzó sorait.

 

 

In Memoriam Kovács Ádám.

Elkísértük Őt utolsó földi útjára. Alig több mint négy hónappal élte túl imádott felesége halálát.

Számtalan csatát vívott élete folyamán, hivatalokkal, szakértőkkel, ostobákkal és túl okosokkal, értetlenekkel és irigyekkel, rosszakarókkal és akadályokat gördítőkkel. Szükségeset és feleslegeset is, de sosem tért ki a harc elől. Nem alkudott, ha úgy érezte, igaza van.

Bizony előfordult nem egyszer, hogy veszített, de mindig talpra állt, és töretlen optimizmussal tette tovább a dolgát. Fejlesztett, kutatott, segített, próbált jobbá tenni mindent, ami elé került. Legyen az orvosi műszer, gépkocsi gyújtás, TV képcső, vagy emberi szervezet. Semmi és senki nem tudta megállítani a kitűzött célja felé vezető úton.

Ez pedig nem volt kisebb cél, mint a rák gyógymódjának megtalálása. Mindent ennek a célnak rendelt alá, és rátette egész életét. Haláláig tartó meggyőződése volt, hogy az általa felfedezett Celladam hatóanyag képes erre. Én hiszem, hogy jó úton járt, és rengeteg beteg is bizonyíthatja a szer pozitív hatását. Gyógyszer azonban így sem lett eddig belőle. Pedig a törzskönyvezési folyamat már több mint húsz éve tart.

Megtehette volna, hogy jó pénzért eladja külföldre a tudását, de ez soha eszébe sem jutott. Itthon, a magyar emberek és az ország javára tartogatta a csodát, amit felfedezett. A pénz sohasem érdekelte, a tudást halmozta, nem a vagyont. Az hajtotta, hogy bizonyítsa igazát, a Celladam hatásosságát.

Hogy a rák igenis gyógyítható! De nem azon az úton, hogy tovább romboljuk a szervezetet különféle csapásterápiákkal. Megfosztva azt saját védekező rendszerétől, az immunrendszertől, ami az egyetlen lehetőséget biztosítja az öngyógyításhoz.

Jó szívű, segítőkész volt, de nem volt üzletember, bár Ő váltig ezt hitte magáról.

Kérdezni bármikor lehetett Tőle, és magyarázott is szívesen, megfeledkezve minden másról.

Kispályás vagy, szokta mondani, ha nem voltam vevő csapongó ötleteire. Csak gyakorlatias, védekeztem, ha már nem tudtam követni. Néha már csak azért bólogattam értelmesen nézve, nehogy abbahagyja és rám pirítson, mit akarsz te, ha még ezt sem érted.

Az elektrontranszport, a fotonok, és kedvence a szupravezetés normál hőfokon, aminek szerinte központi szerepe lehet a sejtek közötti felfoghatatlanul gyors információáramlásban.

A rákkutatás mellett, elektronikai tudása révén az elektromos áramkörök és szerkezetek tervezése terén is maradandót alkotott. Számtalan találmánya, szabadalma bizonyítja, hogy ebben is az élen járt. Utolsó időszakában a mágneses tér, a világegyetem, és a sötét anyag titkai foglalkoztatták.

Bármilyen mérges is volt, egy jó kérdéssel bármikor más gondolati pályára lehetett Őt állítani. Mint egy lelkes tanárt a suliban, akitől sokszor csak azért kérdeztünk, hogy megússzuk a felelést. Amúgy sem tudott igazán számon kérni senkit. Hirtelen felfortyant, azután pillanatok alatt talált sokkal fontosabb gondolatot, amivel érdemesebb volt foglalkoznia, mint hogy napi apró-cseprő dolgokra, ne adja isten, papírmunkára pazarolja idejét.

Szenzációs sebességgel váltott témát. Egyik pillanatról a másikra képbe tudott kerülni, akár három-négyféle területről légyen is szó.
Kedvenc mondása volt, az embernek semmihez nem kell értenie, csak ahhoz, amivel éppen foglalkozik. És valóban, az éppen nem használt agysejtjeit teljesen ki tudta kapcsolni, hogy legyen elég kapacitása az aktuális témára.

Talán keveset írtam az eredményeiről. A Celladamról, Vitacellről, Floracellről. A legutolsó felfedezésről, amely esélyt adhat a tömeges méhpusztulás megállítására. Ez ugyanis önmagában is elég kellene, legyen Ádám nevének fennmaradásához, hiszen a tudósok szerint a méhek kipusztulása akár az emberiség végét is jelenthetné.

De nekem nem az eredményei fognak hiányozni, hanem Ádám személye. A heti két-három, néhány perces, vagy akár több órás beszélgetés, a tervezgetés, nemegyszer a kemény viták. Az a szellemi többlet, ami harmincöt éven keresztül mellette tartott.

Az eredmények, találmányok, szabadalmak majd járják további útjukat, vagy éppenséggel a süllyesztőbe kerülnek. Ez az örökösök felelőssége, feladata, gondja.

 

Azt írtam az elején, hogy senki és semmi nem tudta megállítani a kitűzött célja felé vezető úton. Sajnos szeretett felesége halála, akivel ötvenöt évig élt házasságban, már több volt annál, mint amit akár egy ilyen kemény ember is el tud viselni. Látható volt, bár próbálta kifelé nem mutatni, hogy eltört benne valami. Alig négy hónapig bírta nélküle.

„Meghalt a nyolcvanas évek botrányhőse, a rákellenes szernek kikiáltott Celladam feltalálója.” Ennyi tellett attól az önjelölt zugfirkásztól, aki először csapott le Ádám halálhírére.

Én azt mondom, eltávozott egy zseniális feltaláló, egy olthatatlan tudásszomjjal megáldott kutató, aki saját szerencsétlenségére sok évvel megelőzte korát, amely még nem volt felkészülve arra a tudásra, amivel Ő meg akarta ajándékozni azt. Szegényebb lett nélküle a világ. Nem kicsit, nagyon.

Csak remélni tudom, hogy küzdelme nem volt hiábavaló, a rák legyőzésének szentelt élete nem volt elpocsékolt idő!

Ő már onnan föntről nézi a folytatást, és remélhetőleg segíti majd azokat, akik továbbviszik félbeszakadt munkáját.

Ég Veled Barátom!

Kívánom, hogy találd meg végre a nyugalmat, amiben eddig nem sok részed lehetett!

 

Pálinkás Miklós

 

Copyright © 2015 Pilisborosjenő Község Önkormányzata  |  Adatvédelmi nyilatkozat  |  Készítette: More!